Szereplők

CSEH DÁVID PÉTER -
Misi mókus
1996-ban született Pécsett, Nagynyárádon nőtt fel. A zene szeretete gyerekkorától elkísérte, szülőfaluja művészeti egyesületének életében fiatal korától aktívan részt vett. Gyerekszereplőként Gimesi szerepét alakította a Pécsi Nemzeti Színház „Légy jó mindhalálig!” című előadásában. Zeneiskolát végzett, és évekig tanult a Magyar Hajnal Énekstúdióban.
A Budapesti Operettszínházban már a Pesti Broadway Stúdióban végzett tanulmányai alatt is fontos feladatokat kapott, majd 2017-ben kapta első főszerepét, Quasimódót, az “A Notre Dame-i toronyőr” című musicalben. Ugyanezen évben övé lett az Évad legígéretesebb fiatal tehetségének járó Marsallbot-díj. A Stúdió elvégzése után az Operettszínházban és több, másik színházban is fontos szerepek vártak rá.
Színészi pályája mellett dalszövegíróként és műfordítóként is dolgozik, munkáit több fővárosi és vidéki teátrumban is játsszák.

TARLÓS FERENC -
Misi mókus /
Misi apukája, Gyurrri 1.
Az ősbemutató Misi Mókus csapat tagja! Immár maga Misi Mókus is!
Gyerekszínészként a Pécsi Nemzeti Színházban debütált a Légy Jó Mindhalálig musical Nyilas Misijeként.
Felnőtt színészként a Pesti Broadway stúdióban végzett. 7 éven át latin és standard táncokat tanult, 2021-ben színművészként és logopédusként is végzett.
Zenés színészként a legnagyobb produkciókban találkozhatunk az alakításaival.
Főbb előadásai, szerepei
- Jim Steinman-Michael Kunze: Vámpírok bálja: Alfréd
- Galambos-Szente-Juhász: Puskás a Musical – aranycsapattag – Budai László
- Budapesti Operettszínház: Hegedűs a háztetőn – Fegyka
- József Attila Színház: Macskafogó: Macskahíradós, Nielsen
- A Karinthy Színházban: Tanár úr kérem: Büchner és a Félőlény című előadásban: Közszörny

vÁGÓ ZSUZSI -
Szajkó néni
A
művésznő a Pesti Broadway Musical stúdióban végzett. 2007-ig játszott
Miklós Tibor által vezetett Piccoló Színházban.
2005-től a Budapesti Operettszínház tagja, de számos előadás főszerepét
játszotta el a Szegedi Szabadtéri Játékokon, illetve a Madách és a Veszprémi
Petőfi Színház deszkáin is láthatta a közönség.
Főszerepeket játszott többek között a West Side Story, a Rudolf, a Mozart!, az Abigél, a Szép nyári nap, a Rebbeca, a Miss Saigon, az Elfújta a szél, az Én és a kisöcsém, a Titanic musicalekben.
Tehetségét számos díjjal jutalmazták:
· 2005/2006 Marsallbot díj – az évad legígéretesebb ifjú művésze
· 2010/2011 Az év musical-színésznője
· 2011/2012 Csillag díj – az év musical-színésznője
· 2012 Aranykotta díj – a legjobb színésznő
· 2017 Bársony Rózsi Emlékgyűrű

KÉKKOVÁCS MARA -
Szajkó néni /
Tanítónő, Lomha
Színművész diplomáját 2001-ben szerezte az SZFE operettmusical szakán, Szirtes Tamás osztályában. Azóta a Budapesti Operettszínház tagja.
Első szerepe A muzsika hangja című musicalben Maria Rainer volt. Az elmúlt két bő évtizedben számos szép szerep talált rá, többek között: Maria (West Side Story), Horn Mici (Abigél), Stázi (A Csárdáskirálynő), A Szépség és a Szörnyeteg (Belle), Virágot Algernonnak (Anya), Elza (Molnár Ferenc: Az Ördög), Rózsi (Menyasszonytánc), Mary Lazarus nővér (Apáca show).
Gyermeke, Jázmin megszületése után a mesék és a drámapedagógia kezdte el érdekelni és az utóbbi években ezen irányokban képezte tovább magát. Nyári táborokkal, rendhagyó órákkal és művészeti workshopokkal igyekszik a gyermekek játékos kedvét a zene és a dráma szeretetére hangolni.

SIMÉNFALVY ÁGOTA -
Tanítónő, Lomha
Színészdinasztia tagjaként született, édesapja, nagyapja és annak testvérei is színművészek, filmszínészek voltak.
Gyermekkorának meghatározó élménye a Magyar Rádió Gyermekkórusa, amellyel bejárta a világot.
A Színművészeti egyetem elvégzése után egyből a Budapesti Operettszínházba szerződött. Főként musicalekben lép fel.
Főbb szerepei
A muzsika hangja – Mária, West Side Story – Anita, Mozart! – Constanze, Menyasszonytánc – Rózsi, Ibusár – Jolán, István a király – Sarolt
Szerepei nyomán számos díjjal is büszkélkedhet, legutóbb a 2021-2022-es évad női karakterszínésznőjének járó Honthy-díj kitüntetéssel.
Négy éven át alakította Irén, az altatóorvos szerepét a TV2 Jóban-rosszban című napi sorozatában illetve a dobogóig menetelt a TV2 Dalnokok ligája című vetélkedő sorozatában.

KERÉNYI MIKLÓS MÁTÉ -
Bumba
Már 11 éves kora óta játszik színházban. 2005-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical tanszakán, majd a Budapesti Operettszínházban az Operett Akadémia tagjaként képezte tovább magát. Az elmúlt 30 év alatt neve már összeforrt a musical és operett műfajával.
Számos szerepet tudhat maga mögött: Benvolio a Rómeó és Júliából, Charlie Gordon a Virágot Algernonnakból, vagy akár Heródes király a Jézus Krisztus Szupersztárból.
Jövő tavasszal mutatják be első rendezését az Art-Színtérben, mely egy újabb mérföldkő az életében.
Elismerései:
Marsallbot-díj
Soós Imre-díj
Junior Prima Díj

BÁLINT ÁDÁM -
Matróz, Apa-pírra-soka-tír
2005-ben a Pesti Broadway Stúdióban kapott színész képesítést. 2010-ben a PPKE-BTK művészettörténet-francia szakán szerzett
diplomát.
- A szépség és a szörnyeteg – Lángőr/Lumiere
- Rómeo és Júlia – Rómeo, Mercutio
- Elisabeth – Ferenc József
- Mozart! – Schikaneder
- Szentivánéji álom – Demetrius
- Rebecca – Jack Favell, Frank Crawley
- Koldusopera – Robert
- Ghost – Carl Brunner
- Sybill – Poire
- Carousel-Liliom – Enoch Snow (Hugó)
- Hegedűs a háztetőn – Motel Kamzoil
- Jekyll & Hyde – John Utterson
Elismerései
- Az év musicalszínésze – Művészek Magyarországért Díj (2009)
- Az év karakterszínésze – Honthy-díj (2019)

PELLER KÁROLY -
Matróz, Kacifánt, Suta,
Cirkuszigazgató
1979-ben született Budapesten. 1998 óta a Budapesti Operettszínház egyik vezető szólistája.
Részt vett Oleg Tabakov (RUS) és Daniel Mesguich (FR) színészmesterség kurzusain. 2006 és 2009 között a bécsi Volksoper vendégszólistája volt. Fellép prózai, operett és musical szerepekben is. Szerepei nagy részét németül is játssza.
2002-ben Nivó-díjat kapott, 2003-ban a Marsall-botot, az évad legígéretesebb tehetségének járó díjat vehette át. 2004-ben a magyar kritikusok „az évad legjobb mellékszereplője“ díjra jelölték Eszenyi Enikő Bál a Savoyban című operett rendezésében, Celestine megformálásáért. 2011-ben az „Év operett színésze“ volt, 2012-ben és 2014-ben Csillag-díjat kapott. 2018-ban az évad karakterszereplőjének járó Honthy-díj-at vehetett át Székely Kriszta Kékszakáll című Offenbach operett rendezésében, Popolani megformálásáért. 2018-ban és 2019-ben is átvehette a Karinthy Színház Közönségdíját, mint a legkiemelkedőbb színész az Apa megformálásáért a Tanár úr, kérem!-ben.
Rendszeresen foglalkozik a Budapesti Operettszínház művésziskolájának, az Operett Akadémiának, jelenleg pedig a Pesti Broadway Stúdió növendékeivel. 2013 óta az Országos Musical és Operett Kurzus felkészítő tanára.

HORVÁTH DÁNIEL -
Matróz, Kacifánt, Suta,
Cirkuszigazgató /
Apa-pírra-soka-tír, Muki
A Pesti Broadway Stúdió hallgatójaként végzett. Színházban és tv-s műfajokban is aktív művész. Az ország számos fontos játszóhelyén szerepelt már!
Főbb szerepei
A Budapesti Operettszínházban:
- Rómeó és Júlia – Tybalt,
- Elfújta a szél – Ashley Wilkes,
- Lady Budapest – Péter,
- Szegény Dzsoni és Árnika – Dzsoni,
- A Notre Dame-i toronyőr – Hehan Frollo
A Vidám Színpadon:
- Egy csók és más semmi – Dr. Sándor
A Hatszín Teátrumban:
- Izgass fel – Nathan Leopold
A Szegedi Szabadtéri Játékokon:
- Abigél, Ének az esőben, A Notre Dame-i toronyőr, Titanic – Andrews
A Pannon Várszínhában:
- Hair – Berger/Woof
- Hamlet – Horatio,
- A Pál utcai fiúk – Geréb
A Székesfehrévári Vörösmarty Színházban:
- Beatles.hu – Beatles fiú
- Fame – José Vegas
A Veszprémi Petőfi Színházban:
- Mozart! – Colloredo hercegérsek
- Lévi story – Georg
A Győri Nemzeti Színházban:
- Puskás, a musical – Zakariás József
A Turay Ida Színházban:
- A makrancos hölgy – Tranio
- Anconai szerelmesek – Lucret

BRAGA NIKITA -
Krokó, Sakál
A Misi mókus musical ősbemutató csapatának tagja!
Szentpéterváron született, de ma már akcentus nélkül, kiválóan beszél magyarul. Budapesten a Pesti Broadway Stúdióban tanult. Szinte minden nagyobb zenés produkcióban részt vesz. A Mozart musical főszerepében meghódította a Margitszigeti Szabadtéri Színpad 3000 nézőjének a szívét!
Főbb szerepei
A Budapesti Operettszínházban:
- 2016 Lady Budapest (Orosz kapitány)
- 2019 Szép nyári nap (Sanya)
- 2020 Elfújta a szél (Charles Hamilton)
A RaM-ArT színházban:
- 2023 Apostol (Bence)
PS Produkció:
- 2022 Vámpírok bálja (Nightmare 1 és 2.)
PS Produkció:
- 2023 Sztárcsinálók (Pál apostol)
A Veszprémi Petőfi Színházban:
- 2022 Mozart! (Wolfgang Mozart)
A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban:
- 2022 Misi Mókus (Krokodil, Sakál)

OLÁH BÉLA -
Apa-pírra-soka-tír, Gyurrri 3.,
Matróz segéd, Muki /
Bumba
A Pesti Magyar Színiakadémián végzett, vérbeli komikus.
Szabadúszó művészként már sokfelé megfordult az országban. Prózai és zenés szerepekben is remekel.
Sikert aratott Szente Vajk Legénybúcsú című művében, Simon Kornél „A Vád tanúja” rendezésében és az „Adáshiba” című előadásban a budapesti Játékszínben, az „Édeskettes hármasban” című előadáson a 6színben. Jeney Zoltán és Balatoni Kacsavész „Hany Istók”-jában. Szente Vajk „Macskafogó” musicalében a József Attila Színházban.
A „Pál Utcai Fiúk” Barabásaként a komáromi Jókai Színházban.
Ő volt a Misi mókus musical ősbemutatójának Fakírja a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.

PACSKÓ DORKA -
Misi anyukája, Pufi, Gyurrri 2.
Pécsett született, színházi pályáját a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte gyerekszínészként. Legelső darabja 7 évesen a Cirkuszhercegnő volt.
Elvégezte a Madách Musical Tánc- és Zeneművészeti Iskola színházi táncos szakképzését, majd felvételt nyert a Pesti Broadway Stúdió zenés-színész szakára. Ezután a Budapesti Operettszínház szerződtette. Itt fellépett például az Abigélben (Kis Mari), Hegedűs a Háztetőnben (Háva) és a Rozsda Lovagban (Szélvész Várkisasszony). 2021-ben a Vámpírok Báljában Sarah szerepét alakíthatta. 2022-ben a Madách Színházban is szerepeket kapott. Az Operaház Fantomjában (Meg Giry), a Macskákban (Victoria), illetve a Mamma Mia! előadásokban (Lisa) is. A Pesti Broadway Alapítvány legújabb előadásában is látható, az Apostol musicalben Kitty-t alakítja.

VÁRKONYI HÉDI -
Kígyó, Gyurrri 4.
Gimnáziumi évei mellett a Járdányi Pál Zeneiskolába járt magánének tanszakra és egy évet Harsányi Melinda Tanodájába.
Jelenleg a Vasutas Broadway Zeneiskolában tanul.
Egyesületben úszott. Angolul és németül beszél.
Jelenleg a Lévi Story! – A Farmerkirály, a Misi Mókus és a Gül baba című darabokban láthatja a nagyérdemű.

VÍGH GERGŐ -
Misi apukája, Gyurrri 1. /
Krokó, Sakál
A Misi Mókus musical ősbemutató csapatának tagja!
A Pesti Broadway Musical Stúdióban szerzett színész végzettséget. Kiváló táncos és énekes. Bár még csak most kezdte karrierjét, máris több sikert tudhat magáénak!
Több sikeres előadásban lép fel:
A RaM Art Színházban az „Apostol” musical Patrikaként, a „Levi’s Story” Jacobjaként és a „Misi mókus” musical apa szerepében láthatja a közönség.
A Veszprémi Petőfi Színházban a Mozart musicalben, a Budapesti Operettszínházban pedig az „Abigél” című produkcióban találkozhatnak a művésszel.

ALBERT RÉKA -
Mókus, Gyurrri,
Fakír-segéd, Cirkuszi artista
A Coincidance Táncszínház szóló táncosa volt, majd szabadúszóként több hazai társulatban is szerepelt. Turnéi során Mexikótól, Németországon át Izraelig sok színpadon megfordult már.
Később musicalekben is láthattuk (Titanic, Rómeó és Júlia, Apácashow, Kőszívű, a Baradlay legenda). Koregráfusi pályáját tekintve operákban, prózai drabokban, koncert-showkban és videó klipekben is feltűnik, mint alkotó és táncművész.
A Budafoki Dohnányi Zenekar visszatérő koreográfusa, akikkel a MÜPA-ban, az MVM Dome-ban és a Zempléni Fesztiválon alkot project társulatával, az ARLtistic Dance Companyval.
Főbb munkái:
- GAMER Symphony – MVM Dome
- Igazából karácsony – Papp László Sportaréna, MVM Dome
- Don Giovanni – MÜPA
- Sok hűhó semmiért – MÜPA
- Rémségek kicsiny éjszakája – MÜPA
- Laberinto del Amor – Zempléni Fesztivál

BÓNA GÁBOR -
Mókus, Gyurrri,
Fakír-segéd, Cirkuszi artista

GELLÉN LILLA -
Mókus, Gyurrri,
Fakír-segéd, Cirkuszi artista
A mozgás és a tánc fontos és meghatározó része az életének.
A debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti
Szakgimnázium tánc tagozatán végzett, 2020-tól pedig Színházi táncos
végzettséggel rendelkezik.
Többször fellépett az országosan is ismert Debreceni
Virágkarneválon.
2019-ben két tánc és mozgásszínházi előadásban szerepelt:
– XYZ
– Eastside story
A debreceni Csokonai Színház színpadán pedig a
Csárdáskirálynő című darabban táncolt 2019/2020-as évadtól.

NÁDASDY-BICZÓ PANKA -
Mókus, Gyurrri,
Fakír-segéd, Cirkuszi artista
Tanulmányok:
1996-2002 balett (Arabesque Táncstúdió)
1997-2007 show tánc (Magic Dance)
1999-2007 szertorna (Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és
Gimnázium)
ének – zene tagozat (Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és
Gimnázium)
2003-2006 akrobatikus rock and roll (Tornádó 20000 SE)
2007-2011 versenytánc (Dudance TE)
2011-2013 balett, musical, moderntánc, néptánc, kontakttánc
(Madách Musical Tánc- és Zeneművészeti Iskola)
2015-2015 kortárs, modern (Gangarai Tranbulin)
2017-2017 versenytánc szak (Budai Sport Akadémia)
2020-2023 Magyar táncművészeti Egyetem (táncos és
próbavezető, modern tánc szak)
2024- Magyar Táncművészeti Egyetem (táncpedagógus, modern
tánc szak)
Főbb eredmények:
2003 Lurdy-kupa (rock ’n roll csapat): 1. hely
2004. házibajnokság (rock ’n roll páros): 2. hely
2007 amatőr modern táncfesztivál (show tánc) : arany fokozat
2007 budapesti diákolimpia tornaverseny csapatban: 1.
helyezés
2007 Bonton táncverseny (latin formáció): 1. hely
2008 látványtánc országos bajnokság (latin formáció): 1.
hely
2009. Klauzál kupa (latin és jazz formáció): 1. hely
2010 látványtánc eb (latin formáció): 1. hely
MLTSZ magyar bajnokság (latin formáció): 1. hely
Formációs magyar bajnokság (latin): 3. hely
2011 modern tánc sport vb (latin formáció): 2 hely
Szakmai tapasztalat:
2011-2013. Madách Musical Tánc és Zeneművészeti Iskola
gyerekdarabjai: Pán Péter, Bogármese és Diótörő
2013. Pesti Színház – A Dzsungel könyve
2014. Experidance
2014-2016. Sziget Színház és Nemzeti Lovas Színház darabjai
(pl.: Honfoglalás, Edda musical)
2014-től Tánctanár (Művészeti Iskola)
2015. Sissi das musical német turnésorozat
2016. Teátrum Színház – Lili bárónő (Szarvas)
2016-tól Szigetszentmiklóson táncot oktatok
2016. 5 Doors show
2016. Édes Anna musical
2017-től Monarchia Operett műsorok
2017. Alföldi Róbert – Passio XXI
2017-től Szomor György – Robin Hood musical
2017. Monarchia Operett turné Oroszország
2017. Pódium Színház tánckar
2017. Dolly Plusssz tánckar
2018. József Attila Színház – Csókos asszony (Budapest)
2018. Pesti Színház – Bíborsziget
2018-tól Szomor György – Diótörő musical
2019. Vígszínház – Premier
2019. Selmeczi György – Amadeus (Müpa)
2019. Vígszínház – A nagy Gatsby (ifj. Vidnyánszky Attila
rendezése)
2019. Somnakaj Gipsy musical
2019-től Magyar Zenés Színház utazó darabjai
2019. Vígszínház – Mágnás Miska (Eszenyi Enikő rendezése)
2021. Strauss gála Gyulán, Városmajori Szabadtéri Színházban
(koreográfus: Nádasdy András)
2021. Vígszínház – Kabaré
2021. Vígszínház – A diktátor
2022-től Tánctanár (Szakgimnázium)
2022-től Salute to Vienna újévi koncertsorozat Kanadában,
USA-ban (koreográfus: Nádasdy András)
2023. Újévi gála – Dunakeszi Filharmonikusok koncertje
(karmester: Farkas Pál, koreográfus: Nádasdy András)
2023. Mercedes Benz Citán gépjármű bemutató
2023. Vígszínház – Az üvegcipő
2023. Vígszínház – Pinokkió
2023. Holdvilágos gála – Szegedi Szabadtéri Játékok nyitó
műsor (koreográfus: Hajdú Anita)
2023. Ezeregy éjszaka – Szegedi Szabadtéri Játékok
(rendező-koreográfus: Juronics Tamás)
2024. Vígszínház – Ármány és szerelem (koreográfus: Kováts
Gergely Csanád)
2024. Edda – A kör musical (táncművész és koreográfus
asszisztens)
2025-től Misi mókus musical

BARÁKOVICS MÁTÉ -
Mókus, Cirkuszi artista, Muki
Gyermekkora óta vonzza a zenés színház.
A szegedi Premier
Művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában
érettségizett.
Színpadi tapasztalatait a Bajai Fiatalok Színháza és a Kővirágok
Énekiskola különböző előadásaiban szerezte.
A Misi mókusban debütált élete első
profi kőszínházi produkciójában.


JANZA KATA -
Szajkó néni
Tagja volt a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusának. 1991-ben a Bergendy Szalonzenekar női szólistájaként tűnt fel.
A kiváló énekesnő 1996-ban megkapta az EMeRTon-díjat. 2006-ban Súgó Csiga díjjal jutalmazták. Több rajzfilmhős magyar hangja, valamint számos Walt Disney rajzfilm slágerének előadója.
1997-ben végzett a Gór Nagy Mária Színitanodában. A Budapesti Operettszínház társulatának állandó tagja. Nagy színházi szerepei közé sorolható az Elisabeth musical címszerepe. A 2004/2005-ös évad musical színésznőjének választották az Operettszínházban. A Szegedi Szabadtéri Játékok, a Bajai Szabadtéri Játékok és a Fertőrákosi Barlangszínház visszajáró főszereplője. 2022-ben életmű koncertet szervezett, amire a magyar musical irodalom legnagyobb művészeit hívta meg.

GÁBOR MÁRKÓ -
Bumba
A Pesti Broadway Stúdióban végzett. Zenés-színházi előadóművész, de nem csak a színház világa érdekli: több tv műsorban és sorozatból is ismerheti a közönség.
Rendszeresen fellép a Madách Színházban, a Debreceni Csokonai Színházban, a Szegedi Szabadtérin, az Artszíntérben, a Pannon Várszínházban.
A Misi Mókus musical Bumbája igazán fontos állomás a művészi karrierjében, de azért más szerepeire is szívesen emlékszik vissza.
Fontos előadásai
- Marc Norman: Szerelmes Shakespeare – Sam/Júlia
- Dés László & Geszti Péter: Pál utcai fiúk musical – Geréb
- Böhm György-Kocsmáros György: Szép Nyári Nap – Péter
- Németh Zoltán-Szenes Iván-Vajda Anikó: Apostol musical – Alex
- Müller Péter Sziámi-Kállai Gábor-Kállai István-KERÓ-Jávori Ferenc: Lévi Story-A farmer király – Slomó